2016-ban a dohányboltba ment, onnan pedig a mai napig nem tért vissza. Ez akár egy átlagos családi történet is lehetne, csak éppen az MSZP zuglói képviselőjéről van szó.
A szocialista pártelnök kijelentette, amikor a Tisza Párt elnöke még a NER kenyerét ette, az MSZP politikusai már akkor is ott voltak, ahol a legnagyobb a szegénység, és tettek is javaslatokat.
Lenyomta már ez a nő magát, akkor amikor Medgyessy Pétert végigvitte az István kórházon kampányolni, ami mint tudjuk szigorúan tilos volt.Amikor képtelen volt időben kiszállíttatani az influenza vírus vakcinákat , de legfőképpen akkor, amikor a kampányért Medgessy az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet igazgatójává nevezte ki.Ritka csahos szoci.